Autóvezetéshez Zeiss lencsék

A rossz időjárás mellett gyakran a szürkület is az autóban találja, miközben a xenon és LED fényszórók miatt hunyorog? Az út szélén álló őzet akkor is nehéz ilyenkor észrevennie a sofőrnek, ha jó a látása. Az életébe kerülhet, ha vezetéskor későn reagál a váratlan helyzetekre.

Vezetés közben sokszor fókuszálunk különböző távolságokra, ez pedig nagyon fárasztó a szemnek és a teljes látórendszernek – még abban az esetben is, ha megfelelő szemüveget viselünk. A helyzetet tovább rontja, ha valaki nem viseli a szükséges látásjavító eszközét.

Rossz időben, pirkadatkor vagy szürkületben, illetve éjszaka annak is lehetnek látásproblémái, akinek egyébként nincs baj a látásélességével. A gyenge fényviszonyok között a szembejövő járművek fényszóróját, az utcai világítást vagy a fényvisszaverődés által okozott vakító hatást sokan nagyon zavarónak találják.

Nem csoda, hiszen ilyenkor a sofőr nehezen tudja jól megbecsülni a távolságokat, így bizonytalanná és feszültté válhat. Sokan nem szívesen vezetnek ilyenkor még megfelelő dioptriás korrekcióval sem, mert a hagyományos szemüveglencsék nem kimondottan ideálisak ezekhez a szélsőséges látási viszonyokhoz.

Szerencsére van hatásos segítség! Olyan szemüvegre van szükség vezetés közben, amely segít könnyebben megbecsülni a távolságokat még gyenge fényviszonyok között is, és ténylegesen csökkenti a zavaró tényezők hatását.

A ZEISS kifejlesztett egy vezetéshez optimalizált, új, mindennapos használatra is alkalmas, egész nap viselhető szemüveglencse-termékcsaládot. Ezzel a forradalmian új kínálattal a vezetés biztonságosabb és kényelmesebb lesz a zord időjárási viszonyok mellett vagy szürkületkor is. A látás komfortosabbá válik, az idegrendszeri terhelés csökken, a veszélyes fáradásos panaszok pedig csökkennek vagy el is múlhatnak.

Optimalizált lencsekialakításának és speciális rétegének kombinációjával a ZEISS DriveSafe lencsék egy mindennapos használatra tervezett lencsecsalád tagjai. Ennek a kínálatnak a speciális tulajdonságain keresztül a vezetést nyugodtabb élménnyé teszi a lencsecsalád.

Az egyfókuszú és progresszív kivitelben is kapható szemüveglencse minimálisra csökkenti a vizuális megterhelést vezetés közben – ennek segítségével a sofőr kontrasztosabban, élesebben lát, így úticélját biztonságosan és vizuális stressz nélkül éri el. 40 felettieknek ajánlott a progresszív (multifokális vagy többfókuszú) lencsetípus, amellyel az út, a műszerfal, a belső és a külső tükrök is kényelmesen láthatók. A 40 év alatti távol- és rövidlátók számára pedig az egyfókuszú változat kínál nagy segítséget a mindennapokban.

Bátran jelezze optikusánál, hogy a szemüvegét vezetéshez is használja, így speciális bevonat kerülhet rá! Hiszen a ZEISS DriveSafe szemüveglencsét speciális, prémiumkategóriás, tükröződéscsökkentő réteggel látják el. Ez csökkentheti például a szembejövő autók LED vagy xenon fényszóróinak vakító hatását és védi lencséjét a könnyen karcolódással és a koszszemcsék tapadásával szemben.

A speciális szemüveg hagyományos társaihoz viszonyított előnyeit tovább fokozza az az ultramodern technológia, amely a látást a szem – a hagyományoshoz képest nagyságrendekkel több, akár 2500 ponton történő – teljes feltérképezésével analizálja.

Ezzel a módszerrel figyelembe vehetjük azt is, hogy a pupilla átmérője más méretű nappal, szürkületben és éjszaka. Ezt oly módon végzi el, hogy a szemvizsgálat képes a leképzési hibákat a legpontosabban feltérképezni, és azt az i.Scription® technológiának köszönhetően már a lencsegyártás során a lehető legjobb mértékben korrigálni. Az i.Scription® technológiával készült ZEISS precíziós lencsék élénkebb színeket, élesebb kontrasztot és jobb éjszakai látást nyújtanak.

Nagy Margit Klára optometrista